Itt vagyok most: vasnepe.hu / Főoldal / Legfrissebb hírek
Moszkva - Az orosz kormányzat nem akarja, hogy megismétlődjön a botrányos a 2010-es téli olimpiai helyzet, amikor az orosz fogadásokon patakokban folyt a vodka és a whisky, és a sportolók az elvárt ötven érem helyett csak tizenötöt vittek haza.
Rábahidvég, Sorokpolány - Egy zalaegerszegi férfi Rábahidvég felől Sorokpolány irányába közlekedett, amikor kiugrott elé egy őz.
Torony - Torony belterületén egy személygépkocsival közlekedő férfi balra kanyarodása közben ütközött a vele szemben, a szemközti sávban kerékpárral haladó férfival.
Egy ártatlan, 16 éves lánynak kellett meghalnia egy dél-olaszországi iskolánál, Brindisiben.
Vasárnap az ország nagy részén túlnyomóan derült időre számíthatunk, de északkeleten, keleten erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ott délután néhol zápor, zivatar is valószínű.
München - A Chelsea nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/2012-es sorozatát azzal, hogy a müncheni döntőben 1-1-es rendes játékidőt, illetve hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte szombaton a Bayern Münchent.
Néhány napja még a 65. Cannes-i Filmfesztiválon vett részt Bruce Willis, szombaton azonban már Budapesten folytatta a Good Day to Die Hard forgatását.
Románia, Pácska - Agyonlőtte volt élettársát és annak nővérét, majd önmagával is végzett egy férfi a nyílt utcán Romániában, az Arad megyei Pécskán szombaton.
Hétfőn kezdődik Debrecenben a 31. úszó Európa-bajnokság, Cseh László és Gyurta Dániel azonban fél szemmel már a londoni olimpiára figyelnek.
A gyilkos személyére és a gyilkosság időpontjára utaló értékes nyomok vesztek el a Balla Irma-gyilkosság felderítésekor a hanyag, szakszerűtlen rendőrségi nyomozómunka miatt - mondta Magyar György, az egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándornak, az áldozat fiának ügyvédje szombaton az MTI-nek.
Két robbanószerkezet lépett működésbe szombat reggel a dél-olaszországi Brindisi egyik líceumának bejárata előtt. A merénylet következtében egy tizenhat éves diáklány életét veszítette, további hét tanuló pedig megsebesült.
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le - hívja fel a figyelmet a NAV MTI-hez eljuttatott szombati közleménye.
617 kilogrammos kagulát fogott egy kínai halász az orosz-kínai határon fekvő Tongjiang városkában, a Amur folyóban.
Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül.
Befejezi akciósztár pályafutását Jackie Chan. A hongkongi színész a cannes-i filmfesztiválon jelentette be, hogy a decemberben mozikba kerülő Chinese Zodiac című filmjében játszott utoljára akcióhőst.
A távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; "ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük" - jelentette ki Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján, miután a parlament döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről.
A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szemtanúk jelentkezését várja egy múlt hét szombaton történt balesettel kapcsolatban.
Kora reggel 4 óra előtt a MOL zalai finomítójában ismeretlen eredetű robbanás történt az egyik 1000 köbméteres bitumen tartályban - írta a Zalai Hírlap online oldala.
Marion Cotillard először vonulhatott fel a cannes-i Fesztiválpalota vörös szőnyegén egy versenyfilm, a francia Jacques Audiard csütörtökön bemutatott De Rouille et d'os (Rozsda és csont) című filmjének főszereplőjeként. A Franciaországban az egyik leginkább várt alkotást a kritikusok és a fesztiválközönség is nagy elismeréssel fogadta, s az Oscar- és César-díjas francia színésznőt már a legjobb női alakításért járó díj egyik nagy esélyeseként tartják számon a Croisette-n.
Május 18. Alexandra és Erik névnapja, az év 139. napja a Gergely-naptár szerint.
Leminősítette csütörtökön Görögországot a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy nem látja garantáltnak a görög eurótagság fenntarthatóságát.
Zalaegerszeg - Abszolút jogegység nem létezhet, vallja Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság jogutódjaként létrejött Kúria elnöke, aki nemrég a Zala Megyei Jogásznapon tartott előadást, s interjút adott a Zalai Hírlapnak.
A járőrök szerda délután elfogtak és előállítottak egy devecseri lakost a Szentgotthárdi Rendőrőrsre, mert a férfivel szemben az Ajkai Városi Bíróság az elfogást és az őrizetbe vételt már korábban elrendelte.
Szombathely - A járőrök szerdán késő este egy helyi lakost állítottak elő a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, mert Szombathelyen a 11-es Huszár út egyik társasháza földszinti lakásának teraszajtaján az üveget betörte.
Megkezdte az olimpiai felkészülést Kemény Dénes vezetése alatt a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott.
Milliók kémlelték az eget Kínában, hétfőn hajnalban, hogy szemtanúi lehessenek egy ritka égi jelenségnek az úgynevezett gyűrűs napfogyatkozásnak.
Szombathely - Egy helyi férfit állítottak elő a rendőrök, mivel a személlyel szemben a Szombathelyi Városi Bíróság korábban elfogatóparancsot bocsátott ki.
Porpác - Időközi polgármester-választást tartottak vasárnap a településen. Három jelölt volt, a polgármester Tóth Teodóra Erzsébet lett.
Kőszeg - Túratalálkozó volt szombaton Kőszegen. Délelőtt szabadidő- és túraparkot avattak az Őrségi Nemzeti Park Bechtold István Látogatóközpontja mellett. Vasárnap az Őrségben túráztak.
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Porpácon, Ládbesenyőn és Zalaszentlászlón polgármestert, az utóbbi két helységben képviselő-testületet is választanak.
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki posztra, a hat alelnöki poszt egyikén azonban változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került.
Több mint 1,3 millió eurót gyűjtött össze Sean Penn amerikai színész-rendező a 2010 januárjában földrengés sújtotta Haiti megsegítésére a 65. cannes-i filmfesztiválon péntek este rendezett jótékonysági esten.
Erőss Zsolt hegymászó szerint az Annapurna megmászására indított expedíció a lehető legrosszabbra sikerült, elveszítették a barátjukat és a csúcsot sem tudták megmászni.
Vona Gábor szerint a Jobbik frissen választandó vezetőinek csak az lehet a céljuk, hogy 2014-re ez a párt irányítsa Magyarországot.
Elképesztő felvétel Salgótarjánból a Nemzetközi Űrállomásról!
A rendőrség honlapján a közlekedőket segítő információkat tett közzé a május 18-20-i hétvégére vonatkozóan.
Négy és fél méter magas emberalakot formáztak rágógumiból diákok Hollandiában.
Május 19. Ivó és Milán névnapja, az év 140. napja a Gergely-naptár szerint.
Minden készen áll a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró roncsának eltávolítására. A hajó felemelésének előmunkálatai a jövő héten kezdődnek.
Jól sikerült a Compact Disco pénteki főpróbája a bakui Kristálycsarnokban: az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő dalt, a Sound of Our Hearts-ot előadó zenekar optimistán várja a keddi első elődöntőt.
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délelőtt a 710-es elkerülő úton Balatonfűzfő közelében - írta a Napló online oldalán.
A figyelmetlen gyalogos egy zebrán sétált át a forgalmas úton. Az átkelő előtt várakozó kamionos azonban nem vette észre a férfit és elsodorta.
Körkép - Hétfőn lejár a személyi jövedelemadó bevallás benyújtására előírt határidő. A magánszemélyeknek május 21-én éjfélig kell teljesíteni a 2011. évben szerzett jövedelmükről bevallási és befizetési kötelezettségüket.
Mary Kennedy holttestére szerdán találtak rá Robert F. Kennedy New Yorktól északra fekvő, bedfordi birtokán, egy "külső épületben".
A pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta a kormányfő a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén - értesült az Origo.
Hartberg - Nemzetközi turisztikai konferencia nyílt szerdán a stájer kisvárosban. Ezen részt vett Vas megye is.
Az ügyészség által elkövetett súlyos eljárásbeli hibák miatt határozatlan időre elhalasztották csütörtökön Ratko Mladic hágai perét.
Sárvár - Szerda délután a rendőrök igazoltattak egy helyi férfit Sárváron, aki a Laktanya utcában kerékpárjával közlekedett.
Magyarország rendezi a jövő évi divízió I-es jégkorong-világbajnokságot.
Londoni pénzügyi elemzők szerint immár "hiteles forgatókönyv" Görögország távozása az euróövezetből.
| » | Sales person Sales person , Hirdető cég: Marketing company |
| » | Tesztmérnök |
| » | Építésvezető |
| » | Informatikai infrastruktúra és hálózat támogató |
| » | Áruházi értékesítő/ Promóter |


2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája Bakony-csoport baleset birkózás Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat EU Falco férfi Fidesz film foci fotó futball gázolás gyerek gyilkosság győzelem Haladás Haladás VSE halál halálos baleset halott horoszkóp időjárás Jobbik karácsony kép képgaléria kézilabda kiállítás Kína koncert kormány Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MJUS-Fortress Körmend MSZP NB I NB I. NB III. Németország nő nők Orbán Viktor országgyűlés parlament Pars Krisztián rablás rendőr rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Schmitt Pál sport Szentgotthárd Szlovákia szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés tűz választás válság vas megye Vas Népe Vasvár verseny videó világbajnokság weöres sándor színház zene

