Vasnépe.hu logó

2012.05.21. hétfő, Konstantin

Hétvége

Napos idő
min. 7 °C | max. 27 °C

Itt vagyok most: vasnepe.hu / Hétvége

És csak fújjuk a buborékot

VN - Az Életet, amely végtelen szenvedély, lüktetés és erő, / Jókedvűen és készen a legszabadabb tettekre az isteni törvények alatt, / A Modern Embert énekelem. A Walt Whitman-idézetet Győri Márton tűzi mottónak a beszélgetés - meg az élet fölé.


2009. március. 07. szombat | Frissítve: 2009. március. 09. hétfő | Szerző: Vas Népe



TETSZETT A CIKK?

Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:

iwiw iwiw Delicious Delicious Digg Digg Facebook Facebook GReader GReader URLGuru URLGuru StumbleUpon StumbleUpon Tumblr Tumblr Twitter Twitter dropshadow

Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!

nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom



Soós Nóra és Győri Márton képeiből a budapesti Friss Galériában látható - minden értelemben páros - kiállítás. Ennek ürügyén ültünk le beszélgetni, amikor - tíz hónapos kisgyermekükkel, Brúnóval együtt - meglátogatták Nóri Vépen élő szüleit. Elvégre beszélgetni jó: a világ, és benne az ember (minden szorongás, rosszkedv és válság ellenére) érdekes.

Akkor induljunk ki abból, hogy van két fiatal festőművész. Festenek. Mert tudnak - és szeretnek festeni. Ez már önmagában is siker. Főleg, ha arra gondolunk, hogy a Képzőművészeti Egyetem festő szakán körülbelül harmincan végeznek évente, és közülük úgy öten-hatan maradnak meg igazán a pályán.

Marciék is tettek egy egészen kicsi kitérőt.

Nóra: - Amikor befejeztük az egyetemet, nagyon megijedtünk. Nyilván az is közrejátszott ebben, hogy mindketten pragmatikus családban nőttünk föl - apám mérnök, anyám tanárnő -, és bár Marci édesapja maga is képzőművészettel foglalkozik, édesanyja pedig tanárnő és kiváló fotós, mégsem volt előttünk olyan példa, hogy kizárólag a művészetből meg lehet élni. Annyira nem hittünk benne, hogy Marci elment egy galériába asszisztensnek - én meg naivan azt gondoltam, munkanélküli leszek, és majd közben festegetek. Igen ám, csakhogy munkanélküliként mindenféle tanfolyamokra kellett járnom, nyelvet tanultam, illetve elmentem kiadványszerkesztőnek.

Marci: - Ha hűek akarunk lenni az igazsághoz, akkor el kell mondanom: én mindig is jobban hittem benne, hogy képesek leszünk full time festőként működni, de eleinte tényleg akkora volt a családi nyomás, hogy én is megadtam magam, és elmentem galéria-asszisztensnek.

Nóra: - Ebben az időszakban az volt a legnehezebb, hogy pont a festésre nem jutott elég időnk. Körülbelül másfél év múlva azt mondtuk, ebből elég, nem akarunk így élni, muszáj kockáztatnunk. Nehezen, de a családdal is sikerült elfogadtatni, hogy festőként szeretnénk létezni, akármi lesz is.

Marci: - Azt azonnal fölmértem, hogy ebben a kimódolt, sok tekintetben érzéketlen, erős hierarchiára épülő közegben nehezen fogom megtalálni a helyem. Más utat választottam: megteremtettem a saját közegemet. Viszonylag ritkán állítok ki, viszont elmondhatom, hogy rengeteg képem van magángyűjteményekben, sokan szeretnek.

Nóra: - Azt látom, hogy sok fiatal művész, aki bekerül ebbe vagy abba a galériába, be is zárja magát - ugyanazokat a köröket futja, ugyanazokat a tortákat süti ki újra meg újra. Ha egy recept egyszer bevált, akkor nem éri meg kockáztatni. Nyilván egzisztenciális okai vannak ennek: a biztonság vágya tartja fönn a me-chanizmust. Egy galéria a szárnyai alá vesz, korlátozza a szabadságodat - viszont mégiscsak nagy segítséget jelent. Nyilvánossághoz juttat, aminél egy festő számára nincs fontosabb.

Marci: - Mi kell a művészi autonómia megteremtéséhez? Attól függ, mit értesz autonómián. Chagall például egyszer vállalta, hogy órát tartson egy amerikai egyetemen. Azzal kezdte, hogy uraim, én itt ma nem nagyon fogok beszélni a festészetemről. A festészetet úgy élem meg, mintha kinyitnék egy ablakot, és azon át egy másik világba kerülnék. Nekem ez akkora boldogságot ad, hogy semmi más nem számít, ha éheznem kell, akkor sem! Sokféle alkotói út létezik, biztosra menni nem lehet; főleg most, amikor úgyis minden annyira ingataggá vált. De van valami, ami minden körülmények között nagyon fontos - talán a legfontosabb. Hinned kell önmagadban, rendületlenül. Muszáj, hogy megtaláld belül azt az utat, amit nem vehetnek el tőled. Mindegy, hogy keskeny vagy széles. Van, aki bezárja magát, és mindig ugyanazt a problémát boncolgatja. Mások kinyitnak egy belső kaput, amelyen az élet a maga összetettségében áramlik befelé. Én az utóbbit választottam: elvégre festő vagyok, festhetek színes képet, figuratív képet, absztrakt képet vagy épp teljesen nonfigurális dolgokat is, a lényeg úgyis az, hogy van-e benne erő, húzás. Előfordul, hogy egy-egy átlagos munkanap után megállok egy kép előtt Nóri műtermében: Úristen, de jól sikerült! Akkor most megünnepeljük. Ilyenkor a legjobb: a költészet költözik be az otthonunkba. Van egy szép esténk - és azt már soha senki nem veheti el tőlünk. A festészet lényege a szabadság - közben meg ezer minden-napi kényszer tart fogva. Az tud jól kijönni a függő hely-zetekből, aki képes megőriz- ni magában egy kis büszke-séget. Fontos, hogy az ember meglelje a munka, az alkotás örömét. De ez nemcsak a művészekre igaz, hanem a buszsofőrökre meg a köny-velőkre is...

Budapesten, az V. kerületi Friss Galériában március 21-éig tart nyitva a kettős kiállítás. (A galériát működtető Pánczél Andreával és Má-tyók Lillával Nóriék évek óta gyűjtő-festő kapcsolatban vannak; illetve most már barátságban.)

Marci két éve állított ki utoljára - talán ezért is tűnik meglepetésnek, hogy ezúttal nem színfolt-, hanem (inkább) figurális képeket láthatunk tőle.

Nóra: - Marci szabad ember, sokféle út van benne. Nagyon figyelnek ezek a művek. Látod? Mindenütt szemek. Figyelnek, sokszor sírnak.

Nórának több kiállítása volt a közelmúltban, a Friss Galériába természetesen újabb sorozattal érkezett: íme, a Buborékfújók. Nóra: - Ha képzeletben eltünteted a képekről a figurákat, absztrakt festményt látsz. Elindítottam a fehér vásznat, folyt a tinta, meg a többi festékként használt anyag. Azon gondolkodtam, hogyan lehetne ezeket a patch-eket (foltokat) átlényegíteni. Így jutottam el oda, hogy akár buborékok is lehetnének. Nálam általában a téma indítja el a képet, de itt fordítva történt: a festészet indította el a tematikát. Úgyhogy fújjuk a buborékokat! Mindenki kapott a családban buborékfújót, sok fotó készült, jelmezekbe bújtunk - nagyon élveztük. Egyébként azt érzem, hogy ma már szinte minden buborékfújás; a festészetértelmezés is - annyira nincs súlya, szerepe, jelenvalósága ennek a műfajnak. A Buborékfújók festészetértelmező képek: a figurák mintha légüres térben lebegnének, csak úgy vannak: benne a festészetben. Ugyanakkor meg: mikor fúj az ember buborékot? Amikor boldog. A könnyedséget tudatosan szerettem volna megőrizni - más kérdés, hogy egy tíz hónapos gyerek mellett nem egyszerű ez a fajta felszabadultság. Nagyon kell koncentrálni, hogy abban a pár órában az ember jelen tudjon lenni ott a vászon előtt. A festészetre szánt idő szó szerint kincs.

Marci: - Azért arra törekszünk, hogy a gyerek érkezése ne alakítson át mindent, muszáj megőriznünk az alkotásnak - mint folyamatnak - az autonómiáját. Ha nem tennénk, becsapnánk magunkat, a szülő boldogsága mindenképp záloga a kiegyensúlyozott gyermeknevelésnek. A kisfiam olyan szenzitív, mint egy festmény. Ha rossz kedved van, besötétül - nem lehet átverni. Fontos, hogy azt érezze: viszonylag kiegyensúlyozottak vagyunk. Tíz hónapos kisgyerek - ki legyen felszabadult, ha nem ő.

Címkék: Győri Márton, Soós Nóra, életút



Hirdetés
Hirdetés

Állás

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nap szépe

oldalsáv alj