A színház szíven lő, és kész
A sors rendezte úgy, hogy Lázár Kati Kossuth-díjas színművésszel a szombathelyi Markusovszky kórház balesetsebészeti osztályának egyik hűvös szobájában beszélgetünk. Az ágya mellett járókeret, a lénye csupa elevenség.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Egy kedves szombathelyi néző hozta nekem ajándékba, többünket - például Kútvölgyi Erzsébetet, Egri Mártát, Lukácsi Sándort - bemutatnak benne: akkor voltunk pályakezdők. Van rólam egy olyan kép is, amelyen Nagyváradon, hét-nyolc évesen Ady-verset mondok, az Ady és a holnaposok című esten, azok között az isteni jó, lelkes amatőrök között. Édes fotó. De régen volt. Tizenöt éves koromig éltem Nagyváradon. Anyukámban - sőt, a nagymamámban is - buzogott a játszási vágy. Anyámnak mindenáron az volt az álma, hogy majd én... majd én színésznő leszek. De ő is szavalgatott, és súgónő volt a színházban. Ez persze nem Léda és Ady Nagyvárada - de még akkoriban is nagy tiszteletnek örvendett ott Ady Bandi. 1965-ben jöttünk át. Fájdalmas volt, nagy trauma - de az már nincsen, és így nem érdekes.
Itt és most az a legérdekesebb, hogy Lázár Kati a Karneválszínház Könnyű préda című, nagyon mai, nagyon szórakoztató komédiájában játszik. A közönségnek föl se tűnik, hogy Mártika - vagy, amikor hangja minden átmenet nélkül édes, csorgó mézzé változik a telefonban: Főnix Mirella, a tisztánlátó és jós - azért üldögél végig tolószékben, mert a főpróbahéten a színésznőt baleset érte:
El nem tudom mondani, mennyire fontos nekem, hogy ilyen jóságos emberekkel vagyok körülvéve. A kórházban is olyan szeretet és nyugalom vesz körül, amit nem tudok eléggé megköszönni. Lehetővé tették nekem, hogy esténként azért elmehessek játszani, aztán előadás után hullafáradtan jövök haza. Haza... (Fölnevet.) A kórházba. Itt korán kezdődik a nap, de mindenki tapintatosan jár-kel: kedvesek, figyelmesek. Egyáltalán: valami különös melegszívűséget tapasztalok ebben a városban. És nagyon jó, hogy... nem merek ilyet mondani, de lehet, hogy mégis ki kell mondanom: jó, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Bár, amikor Szombathelyen térdre estem, már nem is csodálkoztam: körülbelül hétévente történik valami a lábammal; mindkettőt sokszor műtötték. Pedig most a legrosszabbkor, mert főpróbahéten történt, mégis olyan érzésem volt, hogy itt van, megint eljött, jól van. Értem. Udvaros Dorottyával például akkor játszottam begipszelt lábbal, amikor ő éppen elkezdte a főiskolát. Polgár Géza a próbán mondta be, hogy ne pofázz vissza, mert eltöröm a másik lábadat is. Most nevetett ezen Dorottya. Jordán hányszor látott gipszben, mozdulatlanul! De Hollósi Frici is vitt már gipszelt lábbal előadásra - ők ezt mind megszokták tőlem. Ez nekem valamiért jár. Volt két napom itt összeomolva - aztán rájöttem, hogy az is elmúlik. Az összeomlás. Nem, nem vagyok hős!
Ezen a ponton bekopog a délutáni ügyeletes orvos: Lázár Kati hogyléte felől érdeklődik - és nagy szeretettel gratulál az előadáshoz. Azt mondja, legalább egy éve nem nevetett ilyen jókat, ráadásul a Könnyű préda minden szava igaz, minden karaktere hiteles: közeli ismerőseink.
Itt van például az apja árnyékában kínlódó nagy gyerek, Misike, akit a Weöres Sándor Színház színésze, Orosz Róbert játszik, és aki - ahogy Lázár Kati most erre fordítja a szót - a budapesti Merlin Színház iskolájában tanult színészetet. A Merlin és a színiiskola megalapítása Jordán Tamás - és Lázár Kati nevéhez fűződik:
Orosz Robi nekem egyik kedvenc tanítványom volt. Nem sértődnek meg a többiek, tudni lehetett azt akkor is. Látszott rajtam, nem voltam igazán jó pedagógus. Most együtt játszani Robival - nagy öröm. Olyan boldogság, amikor látom, hogy így megérett, hogy ilyen gyönyörűen fogalmaz, ilyen gyönyörűen keres - és gyönyörűen megold dolgokat.
Nagyvárad, Szombathely és Budapest után legyen a negyedik hívószó is egy város: Kaposvár - ahova annak idején, 1980-ban Lázár Kati már Jordán Tamással együtt érkezett. Jordán Tamás pedig mostanában, szombathelyi színházalapító-színigazgatóként is gyakran emlegeti a kaposvári Csiky Gergely Színházat: varázsige és etalon. Mitől volt olyan csodálatos?
Kaposvár egyszűen csoda volt a mi életünkben; nemcsak Tamáséban és az enyémben, hanem mindannyiunkéban, akik akkor ott voltunk. Nagyon sokat dolgoztunk. Jó előadásokat csináltunk. Jordánnal harcostársak, gladiátorok voltunk. Szép és intenzív korszak volt.
Mindjárt az elején a nevezetes Bernarda Alba háza-előadással, amelyben Jordán Tamás játszotta a címszerepet, Németh Judit (most szintén szombathelyi színész) Adelát. Lázár Kati volt a rendező.
Ez volt az első előadás Kaposváron, amely partizánakcióban készült - és Babarczy szemrebbenés nélkül beemelte az évadba. Akkor nagy boldogság volt, gyönyörű teljesítmény. Most meg... ketten már nem élnek Bernarda Alba lányai közül - nem is tudok erről beszélni. Mikor ránézek Németh Juditra - vagy csak rágondolok -, akkor egy gyönyörű kis Adelát látok. Egy csodálatos Adelát. És látom ugyanakkor a Diótörő Marikájában is. Úgy szerettem. De ha mostanában összetalálkozunk, ugyanolyan jókat beszélgetünk, mint régen. Abba pedig csak most tudok igazán belegondolni, mekkora alázat kellett ahhoz, hogy Jordán Bernarda Albája akkor olyan zseniális legyen. Nekem magától értetődő volt, hogy a női főszerepet neki kell eljátszania. De hát ma már az az előadás sincsen.
Furcsa ez: hogy vajon hova lesz a színház, hova lesz az előadás, amikor véget ér. Az egyik pillanatban van - a másikban meg tovatűnik, nincs sehol. Illetve dehogynem: az emlékezetben.
Négyéves koromtól színházakban ültem. El tudom mondani neked A királyasszony lovagját, amit Harag György rendezett Nagybányán, el tudom mondani a Liliomfit - már megint sírok -, nemcsak a szereposztást, hanem azt is, hogyan csinálták. Pedig akkor még ki tudta, hogy belőlem színésznő lesz. El tudom mondani, milyen volt, amikor a gimnáziumban elvittek minket színházba, megnézni az Anna Kareninát Ruttkai Évával. A mai napig emlékszem minden részletre - itt van minden, benn. Kaposvár is. A színház szíven lő, és kész. Biztos ez a célja: az érintés. A lélek érintése. Jól mondtam? Most nagyon boldog vagyok, mert szeptember harmadikán megyünk megint Kaposvárra Tamással: Babarczy Lászlónak a 70. születésnapját ünnepli a színház. Annyira örülök, hogy jelen lehetek, hogy azt a hosszú utat is elviselem: hátul, vízszintesen az autóban. És még énekelni is fogok. Brecht Kurázsi mamájából - így, járókerettel - a Nagy kapituláció dalát. Miért ezt? Ezt kívántam. Babarczy akkor volt igazgató, amikor a Kurázsi mamát játszottuk, nagyon szerettem benne ezt a dalt. És hát most már hetvenéves ő is - én is hatvanhárom vagyok; el lehet ezt énekelni. A nagy kapituláció is lehet ünnep.
A Bárka Színház a múlt évadban mutatta be Háy János Nehéz című drámáját, az előadásban Lázár Kati játssza az Anyát - aki az utolsó utáni pillanatban sem kapitulál. A szerep megformálásért a Színházi Kritikusok Céhe kritikusdíjra jelölte az idén, szeptember 25-én lesz az eredményhirdetés. Lázár Kati gyakorlatilag végig a színen van - és (majdnem) végig némán: a kritikák szerint intenzív, lélegzet-elállító jelenlétben.
A végén van egy monológom, amely leleplezi az én szememben ezt a típusú anyát. Nagyon örülök, hogy elvállaltam a szerepet, jó volt Kapával - Mucsi Zolival - és Bérczes Lászlóval dolgozni. Sokat nem kellett dolgoznom, csak kinyitnom magam és figyelnem. Ülök egy konyhában, Kapa dumál, dumál, dumál. Néha odaviszek neki valamit. Egy alkoholista, félresiklott férfit játszik, aki visszakerül a mamájához. Ücsörög, keresi az igazságát, vádaskodik - és tovább iszik, és tovább csúszik lefelé a lejtőn. Az anyja pedig meg sem próbálja megérteni: még a halála után is önigazolást keres. Jól ismerem azt az ént, amely bennünk lakozik - és megállás nélkül ítélkezik. Előfordul, hogy gyakorlom a közelállóimmal. Igen, Adél lányommal is.
Lázár Kati és Jordán Tamás lánya Jordán Adél, a budapesti Katona József Színház tehetséges és sikeres színésznője - akinek novemberben született meg a kisfia: színészgyerek lesz ő is, Keresztes Tamás az apukája. Úgyhogy Lázár Kati friss nagymama.
Nagyon bírom Andort, és ez a vonzalom, úgy látom, kölcsönös, de nem tudom emelgetni, ezért aztán egyelőre csak éjszakára vállalom el, amikor nem kell szaladgálni. Ha megtanul járni, akkor jön el az időm. Nagyon jó lesz vele, az biztos. Érzem, ahogy nevet, ahogy rám néz.
Mindjárt érkezik Jordán Tamás - hamarosan indulni kell: öltözés, fodrászat az előadás előtt. Lázár Kati a karneválszínházi széria után még két hétig a szombathelyi kórházban marad:
Sokat várok a rehabilitációtól - és egyébként is jól érzem itt magam. Sajnálom azt is, hogy az előadástól búcsúzni kell: még egy kicsit elbíbelődnék. De hát ez mindig így van. És most már azért hiányoznak az állatok: a három macskám. De különösen hiányzik egy kutya: volt - most már nincsen. Viszont, ha lesz kutyám megint, akkor befelé fordulok - és az nem jó. Azon gondolkodom mostanában, hogy mi volna, ha azt a töméntelen szeretetet, amit adtam ezeknek az állatoknak - hálám jelül, cserébe azért, amit kaptam tőlük -, ezentúl inkább szétosztogatnám. Az unokámnak, ismerősöknek, barátoknak adnám. Nem lesz könnyű, de úgy érzem, most ez a feladat. Tizennyolc évig menekültem, ennek most véget kell vetni. Amikor valamelyik nap Vlahovics Editnek megemlítettem, hogy hiányzik egy kutya, Edit szelíden rám nézett, és azt mondta, szerinte ez nem így van. Az ő barátságára nagyon büszke vagyok: elég, ha telefonon beszélünk, egy nevetéssel megold sok mindent.
A kérdésre, hogy mit szeretne: mi legyen vele, benne és körülötte, ha mondjuk öt év múlva találkozunk, kis gondolkodás után válaszol:
Festeni szeretnék - mert most még nem tudok. De tervezem, hogy elkezdek tanulni. Azt szeretném, hogy nagyon jó boldogságban legyek a lányommal és az unokámmal - és rengeteg szeretet, nyugalom legyen bennem. Nem, nem összegzek, nem nézek rá az életemre. Azt keresem, hogy miért élek. Most már tudatosan keresem. Van-e válasz? Vagyogat.
És gyönyörűen, talányosan elmosolyodik.
