Bónusz a közönségnek - A jó pálinka itassa magát
Bérleten kívül - bónuszként a közönségnek - tűzte műsorára a Weöres Sándor Színház A jó pálinka itassa magát című előadást. A biztos sikerre az élet által írt jelenetfüzér legendás előélete jelentett garanciát.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
Bár, azért ami a nálunknál hitványabbakat illeti: a végén, jó esetben, úgyis rájövünk, hogy inkább hozzánk hasonlóak. Ellenkező esetben A jó pálinká...-t se lehetne szeretni. De lehet. Sima és gyöngyözik - ahogy Pista (vidéki kisgazda) mondja. (És ez a se vége, se hossza, jóízű, toronyikenyeres, erőspaprikás, jópálinkás, békebeli szövegelés milyen jól áll Endrődy Krisztiánnak.) És tényleg nem fáj, viszont jólesik. Habos, könnyű, alig-alig kesernyés. Ez utóbbi - hogy ne fájjon - nyilván fontos szempont volt, amikor a Weöres Sándor Színház műsorára tűzte az előadást, amelyet elsőként a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején a Merlin Színházban megalakult Junion Színházi Csoport - benne például Horváth Ákos és Orosz Róbert - vitt először sikerre. (A z ősbemutató a 2005-ös nyíregyházi Vidor Fesztiválon is aratott.)
Kabarétréfa-sorozatnál jóval több, komplett vígjátéknál kesebb: irónia - ez a Jó pálinka... műfaji meghatározása; írója tulajdonképpen az élet. Sultz Sándor és Koleszár Bazil Péter - utóbbi a szombathelyi előadásnak is rendezője - saját bevallásuk szerint pont úgy szedték össze hozzá a később épp csak megtisztított, összeaprított alapanyagot, ahogy azt az elő-adásban vékonyka, de jól működő dramaturgiai kötőanyagként is szolgáló Csaba - Kálmánchelyi Zoltán - csinálja: kocsmákban, pályaudvarokon, magnóval. (És bár a 800 ezres bt.-tartozást sehogy nem sikerül összekaparnia, a végére, lám, legalább megszületik valami. A műfaji definíció szólhatna így is: önirónia.) Másképpen: Kálmánchelyi Zoltán az a ma- dzag az előadásban, akire-amire fölfűződik az a csípős-piros paprikakoszorú, amelynek jelentését, létének értelmét - Örkény is megmondta - olyan nehéz megfejteni. De működik. Érted. Az ember megszületik, aztán egy totális izé lesz. Szóval ez egy kemény küzdelem, és nagyon ritkán szoktak csak (...) Én másképp szeretném elérni magamat , bukik ki enyhe alkoholmámorban, a bétés számlatömb (vagy útnyilvántartás) fölött Gyusziból - Bajomi Nagy György -, mire Atis - Horváth Ákos - a csak azért is magyar sörhabot dicséri. A nemzeti büszkeséget tematizálják éppen. A fehér kötött sapka vajon ugyanaz, mint a régi? Mindegy, az a lényeg, hogy Öreg bika nem mozog . Brigi meg csak hadd várjon. A Jó pálinká..-ban az is jó, hogy majdnem minden szereplőnek alkalmat ad az - akár többszörös - átváltozásra. Péter Kata (vö. 9700) például decens és összefogott génkutatóból vedlik át dögös, párducmintás, párkapcsolati problémákkal küzdő egyetemistává (talán csak a vehemens mozdulataik hasonlítanak). Bajomi Nagy György hol barkós biológus-professzor (azért azt a szövegtengert sem lehetett semmi megtanulni), hol önérzetes-ideges bt.-főnök (előadó-művészet plusz alkotóművészet), hol meg pultot támasztó, szakmázó kőműves. Hát igen, a kőművesek. Orosz Róbert Sanyi kőműves szerepében olyan fájdalmas átéléssel keresi a netvasat (meg a simítórostát, vagy mit), és olyan árva kutyaszemekkel panaszkodik a matt cipőjére, hogy a szívnek meg kell szakadni. (Ne a cipőjét nézzék!) De simítórosta, számlatömb, transzgén, útnyilvántartás, pálinka - vagy flekk, ügyelet, kolumna stb. - csak a terminológiát kell kicserélni: mindenki pont így osztja az észt, így búsong bele a világba; nem kell hozzá más, csak egy kolléga. (Különben meg: A jó pálinka... igazi Szakmák színháza.)
A szombat esti előadáson a közönség az első adandó poénnál ráfekszik az előadás hullámaira, és végigkuncogja, neveti, bugyborékolja a másfél órát. (Csak az a páros csalódhat egy picit, amelyik közben, titokban a Falco-meccsen is rajta van. Kálmán már megint eladta. (...) Még három perc. Hát, kis híja volt, de nem jött össze a győzelem. Viszont a színházban még mindig lehet nevetni.)
Előadás után Kálmánchelyi Zoltánnal arról váltunk szót, hogy ilyenkor milyen sokat nyom a latban a ritmus: hogy minden poén - egy apró fejrándítástól Hatvanig - tényleg elcsattanhasson . És persze a közönség reakcióit is meg kell tanulni. Ma este résen voltak a nézők : Zoli azt mondja, végig érezni lehetett, hogy egyetlen helyzetről sem akartak lemaradni. Ő különben is azt szereti, ha a színész és a közönség között leomlik az a bizonyos láthatatlan, negyedik fal - és a nézőtér meg a színpad a közös, felszabadító élményben olvad össze. A jó pálinka... pedig alkalmas arra, hogy a negyedik falat gyorsan eltüntesse. Még a tábortűz-hangulat is belefér: a közös nevetgélésben emberré válik hirtelen a színész .
Zoli nem kamuzik : Csaba szerepében, a folyamatos téblábolás közben tényleg rögzíti az előadást. A nyilvános főpróba után például nehezen aludt el, úgyhogy azon az éjszakán négyszer hallgatta végig. Akkor derült ki, hogy hallgatva is működik; sőt, nemcsak humora van, hanem mélységei is. (...vissza a kőműves-jelenethez.)
Címkék: weöres sándor színház
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.