Bennünk a létra
Szombathely - Izgalmas, szép mese az ember kozmikus kapcsolódási lehetőségéről a Mesebolt Bábszínház Tündér Ilona és Árgyélus királyfi című feldolgozása, amelynek premierje tegnap délelőtt volt az MMIK nagyszín-padán.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Hófehér, elegáns hosszú öltözékben játszik a két főszereplőt mozgató színész, ugyanilyen ruhák, jobban háttérben maradó fekete változatait viselik a mellékszereplőket mozgatók. A botos bábokkal magasba tartott kézzel játszanak - az emelkedettséget, a más dimenzióba helyezkedettséget mutatva. E meg-emelt világban körök változó rendje tölti ki a teret: állványon álló, mozgatható karikák a bolygók, az élet- és jelenetterek, a kert, de a személyes világ kerete is. Mókus hintázhat benne, rajta, mintha háza volna (emlékeznek a régi népi játékra: Mókusok, mókusok, ki a házból! - és ilyenkor el kell hagyni a védelmül a földre rajzolt köre-inket, szaladni, új helyet, kört foglalni).
Az aranyalmafa köre hol függőlegesen, hol vízszintesen jelöli ki a teret. Ez is, mint a bolygókat jelképező karikák az érvényesség kérdését mozgatják. Mozgásuk közt a hulló csillagot látva áhítatosan sóhajtoznak a gyerekek. A körök az érvényességet is jelölik: az örök szerelem témáját dimenzionálják az univerzum erői között. Az emeltség nem a földhöz kötöttséget tünteti el, csak rávilágít: amint fent, úgy lent (a régi-régi emberi imádság is így szól: Miként a mennyben, úgy a földön is... ) Az emeltség célja, hogy az idő látszata fölé tegye a nézőt: azt mondja: íme, az örök szerelem. Ez az itt és most ható, a gondolatot a reménytelenségen túlra fordító, a tetteket az égig növesztő, szívből jövő döntések energiáival fűtött érzés. Az asztrofilozófusok szerint a szerelem kozmikus erő, ugyanolyan befolyással van az életre, a világ alakulására, mint a természet más nagy erői. A csillagtudás az, hogy a szeretet fé- nyével minden megoldható. Még az egymásra találás is.
A lélek nagy útvesztői, a nagy próbatételek pókhálófinomságú hátteréből, az élet csalafintaságából is kapunk mesehíreket: eljátsszák nekünk, hogy ebben a teljesen átlátható világban még bújócskázni is lehet. És ugyanaz zizeg, aki csapkod - ugyanaz a légy, aki a légyvadász. Kacagnak az apróságok az anyukák ölében.
A tér átrendeződéseit a gyermekérzékeléssel természetesnek vehető szférák zenéje kíséri: csilingelés, fuvola- vagy hegedűszó. A csillagjátékok: fénylő ujjvégek struktúrái a sötétségből elővilágítva, igazán felejthetetlen élmény, varázslat. Ahogy az is, hogy rövid időre elfelejtjük a bábokat, nélkülük játszanak a színészek szerelmet, majd a megtalált belső békét megmutatva, alszanak egy kicsit a csillagközi térben. Árgyélust a sorsszerű véletlen segíti, hogy célba érjen. A mindig pont időben érkező mesebeli csoda: akkor kerül útjába a ronda három ördög a háromfelé nem osztható örökséggel, mikor neki legnagyobb szüksége van rá. Hisz épp egy ostor, egy bocskor és egy köpönyeg kell, hogy ott legyen, ahol akar: Ilonánál. A másvilági szerzetek felszerelése is túllép evilágon: nemcsak földi, de égi kívánságokat is teljesít, és elrepíti (a dögöktől agyafúrt módon megszabaduló) királyfit, hogy megközelíthesse szerelmét. A zord és félelmetes Égi hatalmasságot óriásbáb képviseli nem kis feszültséget keltve az aprónépekben. A végdráma sejlik: a sötétség megeszi a földet, és helyébe a sűrű semmi lép... Lépne, ha Ilona meg nem hozná a szükséges áldozatot: le nem mondana tündérségéről, halhatatlanságáról kedvese kedvéért. A mesebeli fordulat lényege a lélek szeretetharca: az önzésen átlép. Tündér az emberért. Az univerzum méltányolja ezt az áldozatot. Az égi lány és a földi királyfi ülnek az egyik karikában, ami most már a saját kerek világuk. Végül csak egy kör marad a színen. Új kör született-e, új bolygó vagy egy régi kiemelése, nem tudjuk. Annyi bizonyos: teremtett, kerek világ.
