Itt vagyok most: vasnepe.hu / Szép otthon
Egy négyemeletes bérház tövében alakította ki csodás mediterrán pihenőkertjét Dancs Istvánné, Kati, ma is aktív nyugdíjas pedagógus. Arról faggattuk, hogy készül a nyári szezonra.
A konyha és az ebédlő textíliái ez volt az egyik kiemelt témája az Országos Textiles Konferenciának és Kiállításnak, amit immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg Békéscsabán. A pályázaton sárvári hímzők is szerepeltek.
Kuraliné S. Ildikót, veszprémi Feng Shui szakértőt és lakberendezőt kérdeztük arról, hogy tehetjük boldogabbá és szerencsésebbé az életünket a Feng Shui segítségével.
A 2012 januárjától megkötött lakásbérleti szerződések kötelező melléklete lesz az energetika tanúsítvány, amelynek átvételét a bérlőnek aláírásával kell igazolnia - egyebek mellett ezt is tartalmazza a lakásbérleti törvény tervezett módosítása, amely a kormány honlapján jelent meg.
Kiderült: a homokozókban szinte kivédhetetlen, hogy állati ürülék, szőr, toll vagy penészgomba legyen, amiktől nagyon komoly betegségek alakulhatnak ki. Így annak tisztítása elengedhetetlen.
Illatok és színek orgiája fogadta a hétvégén a Syma Rendezvényközpont látogatóit a Hortus Hungaricus kiállításon. A kertészet minden szakterülete képviseltette magát a mintegy háromezer négyzetméteren. A csarnokokban bent és a külső szabad területen a legújabb trendek iránt érdeklődtünk.
Variálhatóság, hosszú élettartam és biztonság – legfőképp ezek a kritériumok vezérlik a szülőket, s nem elsősorban a stílus, amikor gyermekük szobáját szeretnék berendezni.
Részese volt a magyar futball utolsó, komoly klubsikerének, 1985 tavaszán a Videoton az UEFA-kupa döntőjéig menetelt, a fináléban a Real Madriddal találkozott. Előzőleg győztes gólt lőtt a Manchester Unitednek. Wittmann Géza neje is élsportoló volt, kosaras, fiuk is válogatott kosárlabdázó. Igazi sportcsalád az övék. Tíz éve költöztek családi házba, ha a családfő szabadidejében legszívesebben főz, vagy a kertjével bíbelődik.
Ha hiszünk a csillagoknak, elfogadjuk, hogy a horoszkópunk megmutatja jellemünket, tulajdonságainkat, utal arra, milyen energiák mozgatják tetteinket. De ki gondolná, hogy az asztrológia a lakásunkba is belopózik, és akár akarjuk, akár nem, csillagjegyünk rányomja bélyegét a környezetünkre is.
Pár nap, és elkezdődik az iskola. A diákok számára a szükséges felszerelések mellett az is fontos, milyen asztalnál, milyen körülmények között írják meg otthon a leckéjüket. Természetes alapanyag, praktikusság, tartósság, bővíthetőség – ezek a legalapvetőbb szempontok, ha a megfelelő íróasztalt keressük.
A szépségkirálynő-választás döntősének, Katona Renátának nem kell férfisegítség, ha ki kell cserélni egy villanykörtét.
Örömmel fogadták olvasóink lapunk megkeresését, címünkre sorra érkeznek a szép kertek fotói. Szép otthon oldalunkon egyelőre rangsor felállítása nélkül megkezdjük a legszebb beküldött fotók bemutatását. Nagy örömünkre szolgál, hogy a bőség zavarával kell küzdenünk: olvasóink közül sokan ügyes és jó ízlésű kertészek, és munkájuk gyümölcsét szívesen megmutatják másnak is.
Rengeteg kis alapterületű lakást találni városszerte, régi és újépítésű ingatlanok közt egyaránt. Ezen lakásokban is lehet úgy élni, hogy mellőzük a szűkölködést, sőt extrém példák is vannak, 8-10 négyzetméterre.
A díszpaprika csípős termése még fogyasztható is. A bőséges öntözést szereti, talaja nem száradhat ki.
A nyár a betörők szezonja (is): elég megfigyelni, hogy mikor indul nyaralni a család és máris szabad a pálya, ki lehet rámolni a lakást.
A nagy hőség idején sokan megrohamozták klímaberendezésekért az üzleteket. A legegyszerűbb ventilátortól a split klímáig mindenfajta berendezésre megnőtt az igény. Milyen klímaberendezést válasszunk, és mire kell odafigyelni a használatánál? Szakértő segítségét kértük.
Egyre több háztartásnak megszokott konyhai kelléke a mosogatógép. Nem olcsó, de nagyon megkönnyíti a konyhai munkát és hosszú távon meg is térül az ára.
Egy kert akkor szép, ha a füvet is rendszeresen gondozzuk. Golfpálya minőségű pázsitról álmodik mindenki, ám ezért tenni is kell. Ha néhány fontos szempontot betartunk, már nem is oly elérhetetlen a zöld gyep.
A nyár a nagy vendéglátások, házibulik, a nálunk is egyre divatosabb kerti partik szezonja. Biztosra mehetünk a hangulatot illetően, ha grillvacsorát készítünk.
Baronits Gábor két éve döntött úgy, kipróbálja az önállóságot és különköltözik édesanyjától, Ungár Anikó bűvésztől. A színész egyedül lakik, barátnője, az énekesnő Lola azonban sokszor vendégeskedik a másfél szobás budai bérleményben.
A fojtogató melegben másra sem vágyunk, mint csobbanni egyet a hűs vízben. Ha nincs lehetőségünk strandon lehűteni magunkat, vagy épp nem rajongunk a heringeffektusért, a kertünkben is kialakíthatunk fürdőzésre alkalmas helyet. Arra viszont figyeljünk, hogy nem csak pénztárca, de idő és hely függvénye is, hogy milyen medencét érdemes választanunk.
Gróf István a családjával kilenc éve költözött Sárvárról Sótonyba. Egy igényesen felújított régi parasztházat vásároltak meg, csupán a központi fűtést kellett megoldaniuk.
Otthonunkat ma már nemcsak gyakorlati szempontból tervezzük meg és alakítjuk ki, hanem sokat számítanak az esztétikai igények is. Egyre hangsúlyosabbak lesznek a szokatlan anyagok és formák. A hazánkban még újdonságnak számító 3D burkolólapok ezt az irányzatot képviselik: egyediek, felkeltik az érdeklődést, és végtelen variációs lehetőséget nyújtanak.
A lakásba való bejutás, a kapcsolók magassága, használható konyha és fürdőszoba - ezek szükségesek ahhoz, hogy egy kerekesszékbe kényszerült ember is kényelmesen érezhesse magát otthonában. Emrich Józsefet nemrég átalakított belvárosi lakásában látogattuk meg.
A lakástextilek trendje követi a nagy divattrendeket, ezért bátran válasszunk kivizöld, narancs és lila színeket. A letisztult, egyszerű vonalakat alkalmazó minimál stílust felváltotta a mintás dekor és a retro hangulat – tudtuk meg Meinczinger Mártontól, az egyik lakberendezési szakáruház vezetőjétől.
A konyha és az ebédlő textíliái ez volt az egyik kiemelt témája az Országos Textiles Konferenciának és Kiállításnak, amit immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg Békéscsabán. A pályázaton sárvári hímzők is szerepeltek.
A szokatlanul későn és hirtelen érkezett tél komoly kihívást jelent hazánk élővilágának, köztük a madaraknak - közölte Szász Péter a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kommunkációs munkatársa.
Az új év kezdetén mindenki babonásabb lesz egy kicsit. Van, aki meghúzza a malac farkát, más nem takarít az év első napján, míg idén az új divat a szerencsehozó bambusz!
Lapunkban kedden jelent meg utolsó alkalommal az Öné a legszebb kert? című felhívásunkra érkezett pályázatok. Gyönyörködjünk még egy kicsit a pompás nyári kertekben!
Az Ökotárs Alapítvány ismét meghirdette Az év fája versenyt. A vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos, kapcsolódik hozzá például egy érdekes történet.
A valóságshow-szereplők ugyan önkéntes bezártságban élnek, ám nem mindennapi körülmények között. Anyósjelöltek, egyedülálló lányok és nősülni vágyó fiatalemberek laknak például az ÖsszeEsküvők című televízióműsor rezidenciájában.
Szebbnél szebb gumicsizmák, rózsaszín ültetőlapátok, színes kertészkesztyűk hirdetik, trendi lett saját kertben termeszteni a zöldséget, gyümölcsöt.
Az ősz közeledtével érdemes végiggondolni, hogy vajon rendben vannak-e a házunk, lakásunk berendezései ahhoz, hogy nyugodtan nézzünk a fűtési szezon elé? A kéményseprés, -ellenőrzés fontosságáról, az ezzel kapcsolatos általános lakossági tudnivalókról és teendőkről kérdeztük a szakembert, Gyurkovics Pétert, a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. osztályvezetőjét.
Négyzetrácsos papír vagy háromdimenziós látványtervező szoftver? Prevics Bori lakberendezőt, enteriőrtervezőt arról kérdeztük, hogyan is álljunk neki otthonunk átrendezésének.
Már csak néhány nap és kezdődik az iskola: gyerekeink időbeosztása átveszi az uralmat a családi élet ritmusa felett. Rendre, pontosságra kell szoktatnunk a kicsiket, a nagyokat pedig vissza kell terelnünk a szigorú napirendhez. Az óra egyre fontosabb szerepet kap az életünkben.
Gazdái nem adták fel a keresést, így 14 heti kóborlás után végül visszatérhetett családjához Arnold, a 14 hónapos nagy svájci havasi kutya.
Augusztus 15-től indul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt 1,6 milliárd forint keretösszegű energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére kiírt pályázata. Érdemes sietni a pályázat beadásával, mert nincs kizárva, hogy a keret néhány napon belül kimerül.
Tombol a nyár, finom a gyümölcs, fogy a sör. Gyakran előfordul, hogy a ruhánkra is kerül belőle.
Buzánszky Jenő Dombóváron született, a második világháborút követően került Dorogra, ahol nemcsak futballozott, dolgozott is a Dorogi Szénbányáknál. Az Aranycsapat jobbhátvédje, a Nemzet Sportolója a kisvárosban lelt otthonra.
A napokban lépett életbe a társasházi és lakásszövetkezeti törvény módosítása, amely szerint ahhoz, hogy az épületeket bekamerázzák, nem szükséges az összes lakó beleegyezése, „kétharmados” döntés elegendő. A változás várható hatásáról, előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk dr. Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértővel.
Lehet, hogy halvaszületett ötlet, lehet, hogy turisztikai szenzáció? Kovács Gábor építész, tervező olyan házat álmodott meg, melynek alapterülete évszakonként változtatható.
Még felnőttekkel is gyakran előfordul, hogy tengerparti vagy hegyi utazásról egy zsáknyi kaviccsal térnek haza.
Bár még tombol a kánikula, a hideg pedig csak a hűtött víz, dinnye és sör esetén jut eszünkbe, mégis sokan ezekben a hetekben, hónapokban vásárolják meg télire a tűzifát. Szerencsés az, akinek megbízható szállítója van, ám problémák mindig adódhatnak.
Már javában tombol a nyár, azonban kertünk vagy erkélyünk virágosítását még most sem késő elkezdeni. A legegyszerűbb ellátogatni egy kertészetbe, mi is így tettünk, s utánanéztük annak, mi az, ami még egy amatőrkertészkedőnek sem okoz gondot.
Egy napközis tábor diákjait látogatta meg minap Vastag Csaba, Vastag Tamás, Keresztes Ildikó énekes, Fábián Anita színésznő, és Tornóczky Anita műsorvezető: az Állatvédőrség Cerberos munkacsoportjával karöltve a felelősségteljes állattartásra kívánták felhívni a gyerekek figyelmét.
Szombathely (tk) - Ha jól trágyázott talajba és napos helyre ültettük, lassan kezdenek növekedni a paradicsom terméseink.
Vígh Andrea a Fekete István Állatvédő Egyesület aktivistájaként sok cicát nevel otthonában. Saját kedvenceket és befogadásra váró átutazókat is.
El kell érnünk, hogy eladásra kínált lakásunkra ne csak ingatlanként, sokkal inkább otthonként tudjanak tekinteni a potenciális vevők – mondja Prevics Bori enteriőrtervező, akit az ingatlanértékesítésben itthon még ritkán alkalmazott home staging módszerről kérdeztünk.
A kisgyerekek szobájában nemcsak a praktikumot kell figyelembe vennünk, hanem azt is, hogy a bútorok semmiképpen ne jelentsenek balesetveszélyt a kis örökmozgóra.
Egy jól megválasztott szőnyeg felteheti a koronát egy szépen berendezett szobára. A hő és hangszigetelés, zajcsökkentés mellett díszítő szerepe is felbecsülhetetlen.
| » | Értékesítő Értékesítő, Hirdető cég: Qualchem Zrt. |
| » | Üzletkötő |
| » | Vevő kapcsolattartó |
| » | Logisztikai rendszer adminisztrátor (4-30-31351/PR) |
| » | EU-s pályázati üzletkötő |


2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája Bakony-csoport baleset birkózás Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat EU Falco férfi Fidesz film foci fotó futball gázolás gyerek gyilkosság győzelem Haladás Haladás VSE halál halálos baleset halott horoszkóp időjárás Jobbik karácsony kép képgaléria kézilabda kiállítás Kína koncert kormány Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MJUS-Fortress Körmend MSZP NB I NB I. NB III. Németország nő nők Orbán Viktor országgyűlés parlament Pars Krisztián rablás rendőr rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Schmitt Pál sport Szentgotthárd Szlovákia szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés tűz választás válság vas megye Vas Népe Vasvár verseny videó világbajnokság weöres sándor színház zene

