Kolontári katasztrófa: a Dudarit nevű talajjavítóval semlegesíthető a vörösiszap (Péntek esti összefoglaló)
Természetes, magas huminsav alapanyagú talajjavító szerrel semlegesíteni lehet a vörösiszap lúgos kémhatását; a Dudarit nevű szert szombaton Devecserben, a vízelvezető árkokban, majd az utakon alkalmazzák - mondta az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.-hez tartozó cég, a balatonfűzfői Organit Termelő-és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője pénteken az MTI-nek.
|
A barnaszénhez, lignithez hasonló, bányászott anyag képes megkötni a nehézfémeket, semlegesíti, regenerálja a talajt, s segíti a növények fejlődését. Alkalmazásával 30 perc, egy óra alatt semlegesíthető, azaz a megengedett értékre csökkenthető a lúgos kémhatás - tájékoztatott Csicsor János vegyészmérnök.
A szer kipróbálására Devecser polgármestere kérte meg a gyártót. Egy négyzetméteren már pénteken jó eredménnyel alkalmazták, szombaton pedig megkezdik a vízelvezető árkok vizének, valamint a belterületi utakon levő pornak a semlegesítését.
Egyelőre egy teherautónyi szert szállítottak Devecserbe. A számítások szerint az iszapáradattal elöntött mintegy 800 hektárnyi terület talajának semlegesítésére 5-10 ezer tonnányi Dudaritra lenne szükség, amit az iszapréteg eltávolítását követően lehetne használni.
Jó hatásfokán kívül előnye még a Dudaritnak, hogy gyorsan, nagy mennyiségben is a felhasználók rendelkezésére áll, olcsóbb mint a műtrágya.
A Dudaritot egy Veszprém megyei bányában bányásszák. Évente mintegy 1000-2000 tonnányit Olaszországba exportálnak belőle, ahol talajjavításra használják.
A devecseri katasztrófa pillanatai - teherautóból készített felvétel az áradatról:
Címkék: ökológiai katasztrófa, vöröiszap, vörösiszap-katasztrófa, dudarit
- Kolontári katasztrófa: a Dudarit nevű talajjavítóval semlegesíthető a vörösiszap (Péntek esti összefoglaló)
- Tolnay Lajos le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát
- Szlovákiai mentőcsoport indul szombaton Magyarországra
- Ausztriából is érkezik a segítség
- Több felajánlás érkezett Magyarország megsegítésére
- Az OKF az akadémia és az ÁNTSZ adatait tekinti tudományos forrásnak
- rácz olivia |
- 2010 10 14 |
- 09:10
ijhithgthgztjuijuoj



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter














Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.